Borárverés és koncert a kórház javára. Az Omega zenekar két tagja és a Dokto-Rock zenekar is részt vesz azon a jótékonysági koncerten, aminek a Mátra Múzeum ad otthont december 2-án. A Kórházas Lovagok Alapítvány a Bugát Pál Kórházat támogatja a befolyt összeggel.
Jótékonysági koncertet és borárverést szervez december 2-ára a Kórházas Lovagok Alapítvány. Az eseményből befolyt összeget a Bugát Pál Kórház kapja meg. Az alapítvány minden évben kiválaszt egy szociális, vagy egy egészségügyi intézményt, amelyet munkája alapján érdemesnek tartanak a támogatásra.
– Ilyenkor egy pályázatot szoktunk kiírni és ezen jelentkezett a gyöngyösi Bugát Pál Kórház, amelyik a legjobban írta le, hogy abban a nagyságrendben, amire mi képesek vagyunk, mit tudna hasznosítani, illetve az itt élő lakosság mit nyerne azzal, ha bizonyos műszereket meg tudnának venni, vagy meg tudnának javítani – mondta Dr. Komáromi Zoltán, a Kórházas Lovagok Alapítvány kuratóriumi tagja.
Weisz Péter elmondta, a kórház az adományokból befolyt összeget várhatóan nem eszközvásárlásra fogja fordítani.
– El vagyunk maradva ápolási eszközökben. Tehát ha lehetséges, mi ápolási eszközöket szeretnénk beszerezni, mint például textíliákat. Szeretnénk a betegek közvetlen komfortérzetét javító eszközökre költeni – részletezte.
Hiesz György polgármester elmondta, a város örül a kezdeményezésnek és lehetőségeihez mérten támogatja is azt.
– Megszólítjuk a helyi vállalkozókat, cégvezetőket, mindenkit, aki így advent közeledtével december 2-án hajlandó jótékonykodni. A kórház nem a város intézménye, de fontosnak tartjuk azt, hogy ez a kórház épüljön, szépüljön, műszerezettsége jó legyen – sorolta.
Az árverésen a mátraaljai és villányi borok mellett rock ereklyéket is elárvereznek. A jótékonysági koncerten pedig olyan ismert zenészek lépnek színpadra, mint az Omega együttes két tagja, Benkő László és Debreczeni Ferenc, és közreműködik a Dokto-Rock zenekar is.