Több mint 6 év után lemondott az elnöki tisztségről Kévés Tamás. A tisztújító értekezleten Faragó Tamást egyhangú szavazással választották meg a Jobbik Gyöngyösi Alapszervezetének élére. Munkáját alelnöki szerepben Kévés Tamás és Papné Pataki Renáta fogja segíteni.
Kévés Tamás 2010 márciusában került a Jobbik Gyöngyösi Alapszervezetének élére, két éve pedig alpolgármesterként is dolgozik Gyöngyösön. Mivel a megnövekedett feladatok mellett az elnöki poszt betöltése már túl soknak bizonyult, Kévés Tamás úgy döntött, nem indul újból az elnökségért. Szerepet azonban ettől függetlenül a jövőben is vállal majd.
– Alelnökként indultam a választásokon és felhatalmazott a tagság arra, hogy azt, amit én motivációként leírtam magamnak, illetve nekik, ezt elfogadták, ebben pedig az szerepel, hogy a helyi alapszervezetben indulókat felkészítem az önkormányzati választásra, illetve azt megelőzően az országgyűlési választásra is ugyanebben a struktúrában fogom segíteni az alapszervezetet – fogalmazott.
A Gyöngyösi Alapszervezet élére a Mátrafüredi Részönkormányzat vezetője, Faragó Tamás került, aki korábban a Nagyrédei Alapszervezet munkáját is irányította. Az új elnök legfontosabb feladatának a 2018-as választásokra történő felkészülést tartja.
– Aktívabb lesz a közeljövőben a kampány, hiszen hiába, hogy nincsen még kampányidőszak, biztos, hogy sűrűbb lesz a megjelenésünk az utcán, több feladatot fogunk vállalni majd a következő évben és mindenkinek strukturáltan meglesz a feladata, hogy milyen feladatot fog ellátni – mondta.
A párt a tisztújító taggyűlésen két alelnököt választottak. Kévés Tamás mellett Pappné Pataki Renáta került még alelnöki szerepbe. Ő főként adminisztrációs feladatokat fog ellátni.