Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Ideje matricát vásárolni

Ideje matricát vásárolni

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Fontos határidő közeleg, január 31-én éjfélig érvényesek a tavalyi éves országos és megyei autópálya matricák, szerdától már csak a 2017-es e-matricákkal lehet használni a díjköteles útszakaszokat. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: az úthasználati jogosultságok ára idén sem változott, illetve nem vezettek be új díjkategóriákat. Aki matrica nélkül utazik a díjköteles szakaszokon, 15 ezer forintos büntetésre számíthat.

Ma még nyugodtak lehetnek az autósok a fizetős pályaszakaszokon is, szerdától azonban büntetik azokat, akiknek nincs 2017-es országos vagy megyei matricájuk. A 2016-ban vásárolt e-matricák január 31-én éjfélig érvényesek. Nem érdemes bliccelni, hiszen a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató több ponton is ellenőrzi a matricák meglétét.

– 110 fix telepített portálon keresztül érkeznek be az adatok a központunkba, ezen kívül pedig 45 mozgó gépjárművünk az ország 555 pontján tud megállni és ellenőrizni az arra haladó autósokat, ezen kívül pedig mobilegységünknek van lehetősége kitereléses ellenőrzést is végezni – sorolta Török Szabolcs, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kommunikációs vezetője.

Mint megtudtuk: tavaly az eladott matricák száma 8, a bevétel több mint 11 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest.

– Majdnem 13 millió darab e-matricát értékesítettünk, ezek között természetesen a heti jogosultság volt a legnépszerűbb, de egyre több és több autós választja azt, hogy éves jogosultságot vásároljon, így az éves matrica illetve a megyei matricák száma is jelentősen megnőtt az előző évekhez képest – részletezte a szakember.

Az úthasználati jogosultságok ára idén sem változott, személygépjárművek számára a 10 napos 2975, az éves országos 42980, az éves megyei matrica pedig 5000 forintba kerül. Ám ha valaki jogosulatlanul használja a fizetős szakaszokat, 15000 forintos pótdíjat kell megfizetnie. Az útdíjfizetési szolgáltató felhívta a figyelmet arra, hogy az úthasználati jogosultságot mindig a díjköteles útszakaszra történő felhajtás előtt kell megváltani, az e-matrica megvásárlása nem jelent visszamenőleges jogos úthasználatot.


Tovább az archívumra