Hogyan lehet eladni egy települést a turistáknak, a befektetőknek, vagy a helyieknek? A választ a városmarketing tartalmazza, amelynek készítése már Gyöngyösön is elkezdődött. Tegnapi Fórum című műsorunkban ezen kívül szó esett arról az ösztöndíjprogram tervezetről, amellyel a felsőoktatásban tanulókat célozná meg a város.
Veszprémben veszkrémes, Győrben városkártya, Gyöngyösön pedig kezdet. Más városok sikerén felbuzdulva nálunk is elkészül egy szakértői csoport jóvoltából a városmarketing, amelyről már többször is beszámoltunk. Fórum című műsorunkban a készítő szakértői csoport egyik tagja, Dr. Lőrincz Katalin volt a vendég, aki szerint, hogy Gyöngyös nagyobb hangsúlyt kapjon, többek között fontos lenne visszaadni a Főtérnek az eredeti funkcióját.
– Kevesebbet akarnak az emberek találkozni, leülni egy kávé mellé, vagy egy jó sör mellé, vagy borozni, de alapvetően azért a főtereknek azt gondolom, és ilyen főtérnek, aminek van hagyománya, történelme, lehet egy kicsit nagyobb hangsúlyt adni és egy kicsit újragondolni azt, hogy miért is van egy városnak főtere – magyarázta.
Tegnapi adásunkban szó esett a város legújabb ösztöndíj tervezetéről is, amelynek célja, hogy helyben tartsa a fiatalokat. Erre többek között azért van szükség, mert az elvándorlás nyomán nagy a munkaerőhiány és öregszik a városunk lakossága.
Szociálisan rászoruló diákokat támogatnának, akiknek legalább 3,5-ös átlagot sikerül elérnie a főiskolán. A Campus egyébként jó kapcsolatot ápol a helyi cégekkel, és segít a munkaerőhiány felszámolásában.
– Jelenleg is épülő nagy cégnek, illetve a fejlesztések alatt álló cégek is a gazdaságtudományi területen végzett hallgatóinkat, pénzügyeseinket, marketingeseinket, emberi-erőforrás szakosainkat nagy szeretettel alkalmazzák – mondta el dr. Bujdosó Zoltán főigazgató.
Az ösztöndíj rendeletét várhatóan a februári testületi ülésen fogadhatják el a képviselők.