Fellendül a lakáspiac, ahogy jön a jó idő. Ezt még tavaly mondta az egyik ingatlanközvetítő iroda vezetője televíziónknak. Idén a lakások eladásával foglalkozó cégek és elemzések is ezt bizonyítják, hiszen bár az év első két hónapjában erős volt a kereslet, alig haladta meg a tavalyi szinteket. Március első három hetében azonban ugrásszerűen, éves szinten 23%-kal emelkedett az eladó ingatlanok iránt érdeklődők száma. Gyöngyösön is érzékelik ezt az irodák, itt leginkább a három-négy szobás közép-árkategóriás családi házakat keresik.
Ideális év lehet a költözésre az idei. Aki értékesíteni szeretné ingatlanát, most, tavasszal érdemes megtennie, aki, pedig költözni szeretne, annak nem kell nagymértékű áremelkedéssel számolnia – mondja Novák Edit, az egyik gyöngyösi ingatlanközvetítő iroda vezetője. Az elemzések szerint idén márciusban az első három hétben ugrásszerűen megnőtt az érdeklődők száma, Gyöngyösön és környékén leginkább most a családi házakat keresik.
– Leginkább talán a lakásból családi házba vágyók ugrottak meg most, és Gyöngyös és Gyöngyös környéki három-négy szobás családi házakat keresnek a leginkább nálunk, az ár, az elég széles spektrumon mozog, 10-12 milliótól mondjuk a 20-25-ig, az ennél kisebb árkategóriára azért kisebb a kereslet – sorolta.
Aki mégis panelbe költözne, leginkább a két-három szobás első-második emeleti lakások iránt érdeklődik, ezek árai nagymértékben függnek az elhelyezkedéstől, de átlagosan 6-8 milliótól 12-13 millió forintig terjednek az árak. A Családi Otthonteremtési Kedvezményt a korábbi években sokan kérték, idén eddig ez még annyira nem jellemző, mivel sokan új építésű ingatlanokra szeretnék felvenni.
– Nagyrészt vidéki ingatlanoknál, két-három gyerkőcre, meglévőkre. Nálunk még az újépítésű CSOK azért nem, érdeklődés van rá természetesen, de mivel most indultak, meg indulnak az új építésű projektek, ezért ez valószínűleg idén várható inkább – magyarázta.
A kínálati árak folyamatos emelkedése miatt az idei évben egyre nagyobb lehet a vásárlók alkuereje, és bár nagy áremelkedésre nem számítanak az elemzők, a befektetők miatt 2-3 százalékos drágulás előfordulhat Gyöngyösön is.