Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Költségvetési vita

Költségvetési vita

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megkezdte a költségvetés vitáját a gyöngyösi képviselő-testület. A képviselők idei első rendes ülésükön a büdzsé első fordulós tárgyalása mellett változtattak az önkormányzati ösztöndíj feltételein is.

A képviselő-testület módosította az önkormányzati ösztöndíj feltételeit. A havi 40 000 forintos ösztöndíjat 2017-ben hozta létre az önkormányzat szociálisan rászoruló gyöngyösi fiatalok pénzügyi támogatása céljából, a településhez történő kötődés erősítése, a helyi munkaerőpiac szervezésének segítése, a tanulmányi költségek enyhítése érdekében. A januári ülésen elfogadott változások következtében többen élhetnek majd a pályázati lehetőséggel, miután a feltételül szabott egy főre eső jövedelem felső határát a mindenkori minimálbér összegében határozta meg az önkormányzat. Ugyancsak fontos változás, hogy az eddig meghatározott BA és MSc képzések mellett a meglévő végzettséghez képest speciális szakképzést nyújtó tanulmányokat folytatók is kaphatnak ösztöndíjat. A támogatás feltétele, hogy az ösztöndíjban részesülők a bizonyítvány megszerzését követően az önkormányzatnál vagy cégeinél helyezkedjenek el.

A Szent Bertalan-templom toronysisak-rekonstrukciója után újabb templomtorony újulhat meg a városban, miután a képviselők a Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia kérésére 10 millió forinttal járultak hozzá a Sarlós Boldogasszony Ferences templom tornyának felújításához. A gyöngyösiek által Barátok templomaként ismert épület tornyának állapota annyira leromlott, hogy balesetveszélyessé vált, ami a felújítását elkerülhetetlenné tette. A munkák több mint ötvenmillió forintba kerülnek, a különbözetet a plébánia egyéb forrásokból teremti elő.

A grémium a januári ülésen megkezdte a város idei költségvetésének tárgyalását. A mintegy 14 milliárd forintos főösszegű büdzséről első fordulóban egyeztettek a képviselők, akik a februári közmeghallgatás után újra tárgyalnak majd róla.


Tovább az archívumra