Hozz egy könyvet és vigyél helyette egy másikat! Új kezdeményezést indított az egyik gyöngyösi ruhaüzlet, miszerint egy könyvért cserébe egy másikat lehet ingyen hazavinni. Céljuk, hogy az emberek többet olvassanak, valamint, hogy örömet szerezzenek nekik ezzel a lehetőséggel.
Hagyd itt, amit kiolvastál és vidd el ingyen új kedvencedet! Ezzel a szlogennel indította útjára új kezdeményezését az egyik gyöngyösi ruhaüzlet, ahol egy könyvért cserébe egy másikat ingyen vihetnek haza az emberek. Az ötlet elsőként a Dunakeszi üzletükben fogant meg és ennek sikere után döntöttek úgy, hogy itt Gyöngyösön is megvalósítják. Az induló könyvkészletet a cég és a dolgozók biztosították.
– Teljesen mindegy hogy kisebbet hoz, nagyobbat hoz, ugyanolyan stílusút vagy regényt, novellát teljesen mindegy csak valami könyv legyen. Egyébként van ilyen is, ha valakinek ez tetszik a história. Ezt korábban egy vásárlóm hozta be nekem olvasgatni, valahogy kiderült, hogy szeretek olvasni és ezeket is kirakosgatjuk. Teljesen mindegy itt nem az érték a fontos, hanem az, hogy olvassanak az emberek, meg hogy örömöt szerezzünk nekik – magyarázta Klumeczky Istvánné bolti eladó.
A választék gazdag és változatos. Az emberek jó kezdeményezésnek tartják és örülnek, hogy nincs határidőhöz kötve a csere.
Klumeczky Istvánné úgy véli, hogy már most sikeres a könyvcsere ötlete, így hamarosan több polcot is biztosítanak a növekvő könyvmennyiségnek.