Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Elkapták

Elkapták

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nagy értékű babakocsit loptak el a napokban, a városban. A kocsit egy Jókai Mór utcai házból tulajdonították el, amit aztán a gyöngyösi közterület-felügyelők egy óra múlva már meg is találtak a Víg utcában.

Ennek a Jókai Mór utcai háznak a zárt kertjéből loptak el egy nagy értékű babakocsit a napokban. A tulajdonosok azonnal értesítették a gyöngyösi városrendészet munkatársait, akik a gyors bejelentést követően, rövid időn belül megtalálták a tettest és a babakocsit.

– Gyakorlatilag mivel járőrautóval voltunk a „bűnügyileg fertőzött” körzet felé vettük az útirányunkat és körülbelül egy 10-15 perc múlva magát az elkövetőt és a babakocsit sikerült megtalálnunk – mondta el Hatalyák Péter közterület-felügyelő.

A közterület-felügyelők az elkövetőt feltartóztatták a rendőrség megérkezéséig.

– Ott a helyszínen visszatartottuk az illetőt, a babakocsit is kitolattuk az utcára. Rendőri segítséget kértünk és rövid időn belül az rendőrség is megjelent. Ők le is foglalták a babakocsit és előállították az elkövetőt – sorolta.

A rendőrség az elkövető ellen eljárást indított lopás büntette megalapozott gyanúja miatt. A közterület-felügyelők a múlt héten egy másik sikeres akciót is lebonyolítottak, amikor egy üresen álló önkormányzati ingatlanba illegálisan beköltöző embereket lepleztek le.


Tovább az archívumra