Családi -és Diáknapot tartott az Egressy Béni Általános Iskola, a „tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatású” projekt keretében. A kötélhúzáson át, a kerékpáros ügyességi versenyen keresztül, egészen a szabaduló szobáig minden megtalálható volt ezen a napon.
Éppen az egyik ügyességi feladatban vesznek részt a gyerekek az Egressy Béni Általános Iskola családi-és diáknapján. Az intézmény rengeteg színes és érdekes programmal készült.
– Kötélhúzás, kerékpáros ügyességi verseny, activity, képkirakó, totó. Ezek ilyen játék csokor formájában, először itt az udvaron találhatóak ezek az ügyességi versenyek. Ezek után váltó verseny formában, forgó színpad szerűen fölmennek az iskola épületébe és egyes tantermekben kijelölve másfajta szellemi totó játékok kerülnek megrendezésre – sorolta Szadváry Ferencné intézményvezető-helyettes.
A Magyar Rákellenes Liga Gyöngyösi Alapszervezete egy közös sétával, valamint játékos feladatokkal készült erre a napra, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmódra.
– Több mint 2000 lépést tettünk az iskola körül az egészségünkért, szülő gyerek egyaránt 40 fővel körbesétáltuk az iskolát. Így indítottuk mozgással az egész napot – mondta el Tóth Lászlóné elnök.
A gyerekek körében rendkívül népszerű ez a nap, hiszen ilyenkor az általuk szervezett programok is helyet kapnak diáknapon.
– Általában nagyon jó visszajelzések vannak, mert nekünk ezzel az a célunk, hogy megmozgassunk minél több embert. Ne csak az legyen, hogy ülünk egyfolytában, tesi órán nem vagyunk mindig aktívak. Legyünk aktívak, legyen egy kis versenyszellem, legyen összetartás, bíztatás. Ez volt főképp a célunk – magyarázta Németh Ágnes diákigazgató-helyettes.
A nap végén a résztvevőket egy finom gulyásra is vendégül látták.