24. alkalommal rendezett triatlon versenyt a Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola és az önkormányzat. Az 59 résztvevőknek úsznia, futnia, majd bicikliznie kellett a termálfürdő területén és a városban.
Az utolsó utasításokat adják a 24. jászárokszállási triatlon résztvevőinek. A verseny célja, hogy a résztvevők, különösen a fiatalok, megszeressék a sportolást és a vizet.
– Egyrészt rá szeretnénk hangolni a gyerekeket arra, hogy a sportos élet az sokkal teljesebb és egészségesebb mindennapokat jelent. A másik pedig, hogy meg szeretnénk szeretetni a vizet a gyerekekkel, ezért az úszás kulcsfontosságú ebben a versenyben. Szeretnénk azt elérni, hogy az a versenyszellem, ami egészséges a fiataloknál, ez mimnél jobban élénküljön – mondta el Gergely Zoltán polgármester.
A résztvevőknek úszniuk, futniuk majd biciklizniük kellett, a hét korcsoportnak változó távokban.
– A harmadik-negyedik osztály egy hosszat úszik, a kerékpározás és a gyaloglás az mindenütt ugyan annyi. Ötödik-hatodik osztályban két hossz, hetedik osztálytól pedig négy hosszat úsznak a medencében, a futás és a kerékpározás ugyan annyi. A futás az 600 méter körül van, a kerékpározás meg egy jó kilométer, 1,2 kilométer hosszú. Ez rövidebb, mint az igazi triatlon, de úgy gondoljuk, hogy épp elég ezt a teljesítményt, ebben a melegben elvégezni a gyerekeknek – sorolta Bobák Tiborné, az iskola vezetője.
Az 59 induló között sok volt a fiatal, és voltak, akik már a kezdetektől részt vettek a versenyen.
– A legfőbb célunk igaziból az, hogy a gyerekeinknek is ezt tovább adjuk, igaz még kicsik, de látják, hogy a szülők is szeretik a sportot, szeretnek úszni, biciklizni és szeretnénk ezt tovább adni – fogalmazott Bobák Tiborné.
Volt olyan is, aki most először indult a ezen megmérettetésen és komoly taktikával is készült.
A versenyek befejeztével kiosztották a díjakat, ahol minden dobogós helyezett érmet és kupát kapott.