Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Farkasmályban vannak, akik nem csak beszélnek a borturizmusról, hanem csinálják is azt

Farkasmályban vannak, akik nem csak beszélnek a borturizmusról, hanem csinálják is azt

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nagy Imréné évek óta azon dolgozik, hogy a Farkasmályt minél szélesebb körökben megismertesse. Ezen a nyáron olyan élményprogramokkal állt elő, melyek – úgy tűnik – valóban vonzzák a látogatókat.

Ez a tarokkozó társaság a budapesti Szerb Antal Gimnáziumból jött. Hagyomány náluk, hogy az iskolai tarokkbajnokság döntőit mindig más borvidéken rendezik.

Õk a tudatos bortúrázók. Azt mondják, a legfontosabb szempont náluk a szívélyes vendéglátás, és az hogy az adott borvidék legjobb borainak legszélesebb skáláját kóstoltassák velük. Ezt itt Farkasmályban tökéletesen megkapták. Nagy Imréné, a pince tulajdonosa viszont azt vallja, hogy élményprogramokat is kell a vendégeknek szervezni. A pincék éjszakáján például fáklyás kísérettel vezették őket a pincéhez, ahol többek között pincepörkölttel, kenyérlángossal és korlátlan borfogyasztással várták a szomjas borturistákat.

A legutóbbi csárdapartyn a borokhoz jellegzetes palóc ételeket kínáltak, a téli hónapokra pedig forraltboros, disznótoros estéket szerveznek cigányzenével. Azt mondják, a pincesort az ország más részén élők már egész jól ismerik. A céljuk, hogy Farkasmályt a gyöngyösiek és a környékbeliek is újból felfedezzék.

Borbándi Erik


Az Aktuális napi hírei (2010-07-07 )

Tovább az archívumra