Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Jótékonysági bál

Jótékonysági bál

Jótékonysági bált rendeztek a Nagyrédei Kastély Óvoda részére. Az est bevételéből a gyerekek szabadidős programjait szeretnék támogatni, továbbá az idén a csoportok öltözőjének felújítását is tervezik.

Több mint 300 vendéget fogadtak a szervezők nagyrédei tornacsarnokban. A bál célja elsősorban az ovisok szabadidős programjainak a finanszírozása, illetve az idén öltözők felújítására is gyűjtenek a szervezők.

– Az óvoda jótékonysági báljának a bevételéből elsősorban az intézményi alapítványt támogatjuk, másodsorban pedig a gyerekek kirándulására költjük a pénzt, illetve most ebben az évben a csoportoknak az öltözőjének a cseréjét szeretnénk megvalósítani – mondta el Kovácsikné Groszmanek Krisztina óvodavezető.

A jótékonysági bál az elmúlt évben is sikeres volt, akkor több mint egymillió forinttal gazdagodott az intézmény. Az esemény iránti érdeklődés pedig folyamatosan nő, több száz támogató érkezett az idei rendezvényre is.

– Támogatjuk az óvoda működését, nagyon nagy az érdeklődés, a szülők lelkesen jönnek és nagyon nagy köszönet illeti a szülőket a szervezőket, az óvoda közösségét, az óvodai dolgozókat, akik az elmúlt hetekben állandóan azon dolgoztak, hogy ezt a bált szervezzék – hangsúlyozta Siposné Fodor Judit polgármester.

A rendezvényen a nyitótáncot a gyerekek szüleikkel közösen adták elő.

Az óvoda vezetése, jövőre is számít támogatóira, hiszen számos programot szeretnének megvalósítani a gyerekeknek, és további felújítások is kilátásban vannak az intézményben.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:12
Zeneiskolások előadása - Trió - Haydn: G-dúr trió - Rondo all ungherese
09:16
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
Sport7 1. rész – sport magazin
10:01
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
Korfu - kisfilm
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről...
18:13
Zeneiskolások előadása - Farkas Brigitta - Grecsanyinoff: Tréfacsináló
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
G25 – gazdasági magazin - ismétlés
19:03
Reklám
19:06
A könyv testvér dicsérete - Ferencesek Gyöngyösön - dokumentumfilm
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
A szomszéd vár – turisztikai magazin - ismétlés
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság