Hamarosan befejeződik a Szövetkezet utcában a társasházak előtti lépcsőfelújítás. A fejlesztés már több éve elkezdődött, a koronavírus miatt azonban leállt a fejlesztés. Azóta újraindult és már négy lépcső meg is újult. A tervek szerint a munka a jövő évben befejeződik, amikor a mozgáskorlátozott feljárók is elkészülnek.
Éppen verik fel a régi betont ennél a Szövetkezet utcai társasháznál. Az utcában már évek óta tart a lépcsők felújítása, mely projekt idén is folytatódik. Dr. Szén Gabriella a körzet képviselője azt mondja: folyamatosak voltak panaszok a feljárókkal kapcsolatban.
– Itt a Szövetkezet utcán ezeket a járdákat már több éve javítjuk, még pedig azért, mert több olyan baleset történt, ami sajnos súlyos személyi sérüléssel járt, úgyhogy pont időszerű volt ezek felújítása. Itt mellettünk láthatjuk, hogy a másik három járda szakasz, illetve három feljáró már elkészült, a mögöttem lévő egy is elkészült és most az utolsó ilyen felújításnál vagyunk. Az alsó járdát pár évvel ezelőtt teljes mértékben újjáépítettük és feladatként már csak az utolsó két le- és felvezető feljáró marad. – mondta Dr. Szén Gabriella önkormányzati képviselő.
Az itt lakók örülnek a felújításnak, Bencéné Szabó Ágnes azt mondja: a családjában is többen megsérültek már a rossz lépcsők miatt.
– 57 éve lakunk itt, mi vagyunk az első lakók ebben a házban és azért már nagyon ráfért. Nagyon örülünk. Páromnak most ment ki a lába, majdnem eltört, nekem két évvel ezelőtt úgy, hogy aktuális a felújítás. – mondta Bencéné Szabó Ágnes.
A beruházás körülbelül 1 millió forintból készül el – tudtuk meg a képviselőtől. Hozzátette: a háztömb két szélső lépcsőjét jövőre újítják fel, azonban ezeknél mozgáskorlátozott-feljárókat is kiépítenek.
Dr. Szén Gabriella elárulta: a 80-asban ebben az évben még közterületi kukákat cserélnek ki és padokat újítanak fel.