Őszi városi véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Területi Szervezete a Mátra Művelődési Központban. A szakemberek kérik, hogy aki teheti, adjon vért és ezzel mentsen életeket, hiszen a mostani járványidőszakban még nagyobb szükség van a segítségre. Aki pedig ma nem tudott vért adni, az még holnap is megteheti, 8 és 14 óra között.
Az elmúlt évek országos adatai szerint egyre csökken a rendszeres véradók száma, ezzel ellentétben városunkban most is hosszú sor várakozik, Gyöngyös még mindig az egyik legtöbb véradóval büszkélkedő település. József is már 22-szeres véradó, fontosnak tartja az emberek segítését.
– Fontos most ebben az időszakban, mert kevés a vérkészítmény. Többször járok vért adni. – mondta Osztafin József.
Verébné Godó Ildikó, a vöröskereszt területi munkatársa is kiemelte a vérpótlás fontosságát, továbbá a szigorú óvintézkedéseket, mint például a kötelező maszkhasználatot és kézfertőtlenítést.
– Most is sok műtét van, és ahhoz kell a vér. Sokan megkeresnek irányított véradással kapcsolatosan is, de mindig igyekszünk mindenkinek teljesíteni az igényét. Most is ugyanaz van, mint volt, lázmérés, ha 14 napon belül külföldön volt, akkor nem vehet részt a véradásban. De mindig jönnek, érdeklődnek. – tájékoztatott Verébné Godó Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Területi Szervezetének munkatársa.
Aki szeretne véradásával életeket menteni, az még holnap 8 és 14 óra között megteheti.