Aktív szakmai munka folyik Gyöngyös óvodáiban a járványhelyzet idején is – tájékoztatta televíziónkat Molnár Lászlóné intézményvezető. Az Egri Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett Őszi szakmai napokon, 3 óvoda mutatta be „jó gyakorlatát” az online konferenciákon.
Mivel személyes találkozókra nincs lehetőség, így online zajlanak az Őszi Pedagógiai Szakmai Napok, prezentációkban lehet bemutatkozni – mondja Molnár Lászlóné.
– A múlt héten két óvodánk mutatkozott be, annak apropójából, hogy a Dobó úti és a Jeruzsálem úti tagóvodák pályáztak bázis intézmény címre és ezt el is nyerték, ami azt jelenti, hogy 3 éven keresztül a megye óvodái az ő jó gyakorlatukat látogathatják. – mondta Molnár Lászlóné, Gyöngyös Város Óvodái intézményvezetője.
A gyöngyösi óvodákban nagyon színvonalas szakmai munka folyik, ezért szeretnék városon kívüli intézményeknek is megmutatni, hogy ők is alkalmazhassák ezt a nevelő munka során – tette hozzá az intézményvezető. A Jeruzsálem úti óvoda egy tehetséggondozó programmal, alkotó műhelymunkával mutatkozott be az online konferencián.
– A két jó gyakorlatunk közül, egy tehetséggondozó programmal, a Szivárvány délelőttel léptünk fel. – mondta Domoszlai Andrea, a Jeruzsálem Úti Tagóvoda vezetője.
Ha majd a járványügyi helyzet engedi, a jövőben nem csak a gyöngyösi ovisokat, hanem a járás csemetéit is várják a következő Szivárvány délelőttre – tette hozzá Domoszlai Andrea. A Dobó úti Tagóvoda 3 „jó gyakorlatot” is kiválasztott.
– A Gurul az óvoda programsorozat az egyik, ami három egymást követő szombaton zajlik ősszel, szabadidőben indulunk kerékpározni. Bármivel, ami gurul, rollerrel, futó biciklivel, ha valaki esetleg még nem tud kerékpározni. – mondta Beszéné Gábor Judit, a Dobó Úti Tagóvoda óvodapedagógusa.
Ilyen jó gyakorlat még a Luca nap és a Kertész farsang.
A tavaszi Pedagógiai Szakmai Napok is elmaradtak, így most az akkorra készült érzékenyítő programot is az őszi szakmai napokon mutatta be a Katona József úti Tagóvoda. A program vezetője, saját érintettsége kapcsán hozta létre az érzékenyítő foglalkozásokat.
– 2 éve költöztem ide a férjem által, aki vak. Ő kezdett el bejárni az óvodába hozzánk, és észrevettem, hogy a gyerekek különleges érzéseket táplálnak iránta, és szívesen beszélgettek vele, és feljött ez a téma, hogy egy vak ember, hogyan élhet teljes életet. – mondta Zics Boglárka, a Katona József Úti Tagóvoda programvezetője.
A gyerekek így megismerkedhettek a fehér bottal, a braille írással, vakvezető kutyával. Ezt mutatták be a prezentációban. A járványhelyzet után pedig a megye óvodái el is látogathatnak a gyöngyösi intézményekbe, hogy a jó gyakorlatokat helyben is megtapasztalhassák.