Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Vége a szervezett túráknak

Vége a szervezett túráknak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Tilos a gyülekezés, és rendezvénytilalom van életben. Ez pedig azt jelenti, hogy hiába a friss levegő, szervezett túrákat sem lehet tartani. Ettől függetlenül a természetjárók mindenkinek azt javasolják, hogy akár egyedül, akár a családtagokkal látogassuk meg az erdőket, hiszen nem csak testünknek, hanem lelkünknek is jót tesz.

Nyugalmat áraszt a csobogó víz hangja, sárga és barna színbe öltöztek a fák. Minden évszakban új arcát mutatja az erdő, és most a természet jelenti egyedül a szabadságot, nyugalmat ad a járványhelyzet idején is. A szigorítások kihirdetéséig folyamatosak voltak a szervezett túrák a Mátrába, azonban mivel tilos a gyülekezés és általános rendezvénytilalom van érvényben, túrázni már csak egyedül, vagy családtagokkal szabad- ezt Demecs Norbert túravezető is ajánlja.

– Pár óra egy nap, vagy egy héten, de mindenképpen szükséges a friss levegő, szükséges a táj szépségét magunkba szívni. Szépek még a színek, az erdei környezetek, bármilyen napszakról vagy évszakról beszélünk, úgyhogy csak azt tudom mondani, hogy ki-ki-ki a természetbe, mert ez rettentő gyógyító erővel bír, és most nagyon nagy szüksége van a lelkeknek arra, hogy most ebből az egészből meggyógyuljanak és felépüljenek. – mondta Demecs Norbert túravezető.

Most adventkor már hetedik alkalommal került volna megrendezésre az ünnepi túrasorozat, ez most úgy tűnik, elmarad, ahogy sok más szervezett kirándulás is. Demecs Norbert azt tanácsolja: fontos, hogy felkészülten induljunk útnak, és tudjuk saját korlátainkat.

– Megfelelő ruházattal, felszereléssel, ivóvízzel, teával, élelmiszerrel, térképpel, feltöltött akkumulátorú telefonnal, külső akkumulátorral induljunk útnak, nagyon figyeljünk a csúszós talajon, és a saját korlátainkhoz mérten tervezzünk egy kirándulást. – mondta Demecs Norbert.

A túravezető azt mondja: online kirándulások továbbra sem lesznek, viszont a közösségi oldalakon igyekszik folyamatosan tartani a kapcsolatot a követőkkel és érdekességeket bemutatni a természetkedvelőknek.


Tovább az archívumra