Szeptember óta újraindult Gyöngyösön a segítő szolgálat, így az önkormányzattal együttműködve a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ szociális dolgozói továbbra is segítenek az otthon tartózkodó időseknek, krónikus betegségben szenvedőknek, Covid-fertőzés miatt karanténban tartózkodóknak a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásában. Az igényeket munkanapokon 8-16 óra között lehet leadni, a beszerzés pedig az igénybejelentést követő napon, de legkésőbb 72 órán belül megtörténik.
A saját otthonában élő valamennyi idős és beteg ember számára segítséget nyújt életvitelük megsegítésében a gyöngyösi önkormányzat. A segítő szolgálatot a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ 15 szakembere végzi.
Héri Andrea intézményegység-vezető azt mondja: egyelőre kevesen jelentkeznek, de kéri az idősebb korosztályt, hogyha nincs olyan hozzátartozójuk, aki be tudna vásárolni nekik, saját védelmük érdekében kérjék szociális dolgozók segítségét.
– Amiért nagyon fontosnak tartom, hogy most már jön a hideg, nyálkás, ködös idő, a koronavírus elleni védekezés miatt a kisebb boltok, gyógyszertárak bevezettek intézkedéseket, hogy maximálisan 2-3 fő lehet bent egyszerre az épületben és a kinti várakozás ebben az időben nem csak a Covid veszélyét rejti magában, hanem megfázás, esetleg egy influenza, meghűlés, bármi elérheti ott ácsorogva az embereket. – mondta Héri Andrea, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ intézményegység-vezetője.
A beszerzés több napi, de legfeljebb egyheti szükséglet kielégítésére igényelhető. A bevásárlást az üzletekben található árukínálat függvényében vállalják az igénybejelentést követő másnap, de legkésőbb 72 órán belül.
– Sokan nem szívesen engednek be idegent az ingatlanukba, munkatársaink fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, amit felmutatnak az első találkozáskor, amikor a pénzátvétel történik a vásárláshoz. A pénzről minden esetben átvételi elismervényt adnak át, majd amikor a bevásárolni valókat viszik, a számlával igazolják mennyit költöttek és újra csak úgy történik a visszaadása az összegnek, ami maradt a dolgozónknál. – mondta az intézményegység-vezető.
Héri Andrea azt mondja: jellemző az is, hogy valaki az utolsó pillanatban veszi észre, hogy kifogyott a gyógyszeréből és azonnal szüksége van utánpótlásra- ezért kéri, ha valaki szeretné a szolgáltatást igénybe venni, azt időben jelezze a 37/507- 016-os telefonszámon, munkanapokon 8 és 16 óra között.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon