Az építményadó 50 forinttal, az idegenforgalmi adó pedig 40 forinttal emelkedett volna jövőre Gyöngyösön. A kormány azonban december elsején közölte: megtiltja az önkormányzatoknak az adóemelést és új adók bevezetését is. Hiesz György polgármester azt mondta: a lakosságot eleve nem terhelték volna plusz kiadásokkal, a kormánydöntés értelmében pedig a több százmilliós bevételkiesést nem tudják pótolni.
„A kormány ránk gyújtotta a házat, még az egyik vészkijáratot is eltorlaszolták.” – Így fogalmaz Hiesz György a kormány azon döntésével kapcsolatban, miszerint megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és települési adókat, újakat vezessenek be, vagy eltöröljék az eddigi adókedvezményeket. A Pénzügyminisztérium szerint ezzel a döntésükkel a járvány miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozásokat, a családokat és a lakosságot segítik.
Hiesz György azonban úgy látja: ennek a döntésnek a lakosokat érintő következményei lesznek.
– Ez azt jelenti, hogy fejlesztések maradnak el, a megszokott kényelmi szolgáltatások, köztisztaság, park, egy csomó dologba nem tudunk. – mondta Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.
A lakosságot érintő adóemeléseket eleve nem tervezett a gyöngyösi önkormányzat, viszont novemberben a városvezetés úgy döntött, a vállalkozásokat érintő építményadót 50 forinttal, az idegenforgalmi adót pedig jövőre 40 forinttal megemeli.
A kormány döntése értelmében ezek a bevételek azonban nem teljesülhetnek.
A Fidesz alelnöke a napokban azt nyilatkozta, hogy a kormány nem támogatja Parragh László kezdeményezését az iparűzési adó felfüggesztéséről, de enélkül is nehéz helyzettel néznek szembe az önkormányzatok jövőre – köztük Gyöngyös is.
Hiesz György azt mondta: a járvány okozta nehéz gazdasági helyzet miatt csökkent az önkormányzat adóbevétele, valamint a kormányzati elvonások is jelentős összegeket vettek el a költségvetésből. Ez a kiesés idén 600 millió forintot jelentett -és 2021 gazdasági szempontból várhatóan még az ideinél is nehezebb év lehet.