Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Már árulják a fenyőket

Már árulják a fenyőket

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megkezdte a fenyőfák árusítását a gyöngyösi kereskedők többsége. Idén is a nordmannból van a legtöbb, és az is a legkelendőbb már évek óta. Az árak sok helyen nem, vagy csak minimálisan változtak, és folyamatosan töltik a készletet, ha szükséges. A legtöbben ezekben a hetekben választják ki a karácsonyfának valót, viszont csak szenteste előtt pár nappal viszik haza.

7 és 9 ezer forint a métere a nordmannoknak – a tavalyi áron lehet megvásárolni itt a fenyőfát, viszont két osztályba sorolják őket minőségük alapján. 3-400 fa közül lehet itt választani, sokan pedig már meg is tették ezt, viszont csak később szállítják haza a fákat. Továbbra is a nordmannok a legkelendőbbek, hiszen több hónapon át állhatnak feldíszítve, nem hullajtják a tűlevelüket. A vírushelyzet nem befolyásolta a fenyők kivágását, illetve szállítását, azonban az árusok arra számítanak, hogy idén több fát tudnak eladni.

– Minden termelő, minden kereskedő ugyanúgy kérdezi, hogy mire számíthatunk, én úgy gondolom, hogy karácsony egy évben egyszer van, és ha csak saját magam példáját veszem, hogy az ember nem tud sehova menni, legalább otthon legyen meg a karácsonyi hangulat, tehát szerintem ezzel nem lesz gond. – mondta Alapi Anett fenyőfa kereskedő.

Idén szűkebb körben zajlik mindenhol a karácsony, így a hangulatra talán még inkább odafigyelnek az emberek. Leginkább a nagy fákat keresik, és a sűrű, széles fenyőket viszik.

– Általában ez a kettő méter, 220-250, a családosok, és a fiatalok is inkább kettő méteres fákat visznek, az idősebbek szoktak kisebbeket keresni, egy méter, egy-ötvenes között. – mondta a kereskedő.

Itt műfenyőket is gyártanak, Alapi Anett viszont azt mondja, nem térnek át sokan a műanyag fára, aki mégis, az pedig leginkább ár alapján választ. Az interneten is van választék bőven, mérettől függően néhány ezer forinttól akár több százezer forintig találhatunk élethűnek tűnő fákat. A kereskedő viszont azt mondja: ezek többsége szerinte néhány év után a sok összeszereléstől deformálódhat, így hiába választják a tartóssága miatt, a tapasztalatok szerint végül sokan visszatérnek az igazi és illatos fenyőre.


Tovább az archívumra