Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Eredményes évet zárt a Városrendészet

Eredményes évet zárt a Városrendészet

Modernebb, innovatívabb városrendészet – ez volt a célja Ferenczy Dánielnek, aki egy évvel ezelőtt vette át a Városrendészeti Igazgatóság igazgatói pozícióját. Fórum című műsorunkban azt mondta, a statisztikai adatok és a lakossági visszajelzések alapján az új irányvonal sikeresnek bizonyult.

„Az elmúlt időszaknak a megszokásait most már elhagyjuk és egy modernebb, innovatívabb rendészetet teremtsünk meg.” – Többek között ezt a célt tűzte ki Ferenczy Dániel, aki tavaly decemberben vette át a Városrendészeti Igazgatóság igazgatói pozícióját. A Városrendészet vezetője az elmúlt év történéseiről Fórum című műsorunkban elmondta: az új irányvonal sikeresnek bizonyult, hiszen a lakossági visszajelzések és a statisztikai adatok azt bizonyítják, jó úton haladnak a szervezet megreformálásával.

– Rengeteg jogkörünkbe tartozó hatáskör nem volt kihasználva a korábbiakban, ezekkel a lehetőségekkel most éltünk. Ennek hatására sikerült olyan eredményeket elérni, ami még számomra is sok esetben meglepőek voltak, hiszen ez az újfajta modell, ami megálmodásra került. Elmondhatom, hogy olyan szinten sikeres, hogy a statisztikai adatokon kívül a lakossági „feedback”-ek, vagyis a visszaigazolások is mutatják, hogy az irány az jó. – mondta Ferenczy Dániel, a Városrendészeti Igazgatóság igazgatója.

Az egy év alatt többek között a zöld, tisztább gyöngyösért program keretén belül több illegális szemetelőt buktattak le, emellett sok esetben több körözött személyt, bolti tolvajt és kábítószergyanús anyagot birtokló személyt is kézre kerítettek és adtak át a rendőrségnek – mondta el az igazgató, aki hozzátette: minden esettel a lakosság biztonságérzetét tudták növelni. A járványhelyzet alatt pedig igyekeztek a maszkhasználatra és a kijárási tilalom betartására figyelmeztetni a lakosságot.

Ferenczy Dániel a jövő évi tervekkel kapcsolatban elmondta: az információátadás gyorsabbá tétele valamint a térfigyelő kamerarendszer bővítése fontos feladat, emellett folytatni kívánná a belső munkatársak továbbképzését, valamint jövőre indulhat el a körzeti rendészet program is.

– Maga a program arról fog szólni, hogy van 10 választókerület Gyöngyösön, mind a 10 kerület kapni fog egy körzeti rendészt, aki mint egyfajta körzeti megbízott fog tevékenykedni az adott területen. Az ott élő lakossággal kell neki majd kapcsolatot kialakítani, nyílván ott is az információátadás gyorsabbá tétele a cél, illetve, hogy bátorítsuk a lakosságot arra, hogy ha észlel valami jogelleneset, akkor tegye meg nyugodtan a bejelentését az adott körzet rendészének. – mondta Ferenczy Dániel.

Az igazgató hozzátette: sikeres évet zártak, azonban további céljai vannak, így szeretne kialakítani egyfajta speciális együttműködési rendszert, melyben a Rendőrséggel és a Polgárőrséggel közösen, egymás munkáját kiegészítve tudnának nagyobb hatékonysággal dolgozni.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
15:03
Márkus Liza - Könnyű mint az 1x1
15:05
Egy nap a világ - utifilm sorozat – Malaysia 1. rész
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:50
A Templomfestő - dokumentumfilm
16:05
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
16:31
Reklám
16:34
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:21
Reklám
18:23
Híradás plusz – megyei hírműsor
18:52
Luther Márton élete 5. – Minden eladó - rajzfilm sorozat
19:08
Reklám
19:11
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
19:36
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
20:05
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:30
Képújság