Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szerényebb évre készül az önkormányzat

Szerényebb évre készül az önkormányzat

Mindent megváltoztatott és felülírt a koronavírus a tavalyi évben. Az uniós projektek folyamatosak, és fejlődött a város, viszont az adómegvonások, és az adóemelés megtiltása miatt nehezebb év elé néz a gyöngyösi önkormányzat, és a pénzkiesés kompenzációjáról sem tudni pontosat. A frakcióvezetők Fórum című műsorunkban mondták el, milyen évre számítanak.

A képviselők 2020 első két hónapjában üléseztek, megalkották a költségvetést, a következő hónapokban viszont nem ültek össze személyesen, ám véleményüket továbbra is hangoztathatták a polgármester felé, aki egy személyben döntött. Nyáron aztán újra találkoztak és leginkább a helyi autóbuszos közlekedés témája volt napirenden, majd ősszel a második hullám miatt ismét szigorított a kormány. Fórum című műsorunkban a frakcióvezetők egyöntetűen hangsúlyozták: az önkormányzat a lehető legtöbb módon segítette a védekezést, hiszen számukra is az emberi élet az első. Az adómegvonások miatt már látják körülbelül, milyen mértékű kieséssel kell számolni idén, és azt is, hogy 2021-ben fájdalmas döntéseket kell meghozniuk-mondta Dr. Végh Attila.

– Itt óriási kérdés lesz, ha majd látjuk a számokat, hogy milyen lehetőségei lesznek az önkormányzatnak. Csődbe nem fog menni az önkormányzat, viszont feltehetően nagyon sok súlyos döntést kell meghozni. Ez hatással lesz az önkormányzat működésére, hatással lehet majd a kultúrára, sportra, szociális ellátásokra. – mondta Dr. Végh Attila, a Baloldali frakció frakcióvezetője.
Dr. Végh Attila a különböző megvonások miatt összesen 600-700 millió forint kieséssel számolt, de azt nem tudni, hogy lesz-e valamilyen kompenzáció. Faragó Tamás azt mondta: látva a külföldi példákat, szomorúnak tartja, hogy ilyen szinten sújtja a kormány az önkormányzatokat.

– Abban az esetben, hogyha forráshiánnyal küzdünk, először a nem kötelező feladatokból tudunk elvenni, aztán csődbe megyünk, mert vannak kötelező feladataink, amit kötelező ellátni. És ha mi erre nem kapunk segítséget, nem kapunk plusz forrást, akkor mi ezt nem tudjuk ellátni. – mondta Faragó Tamás, a Jobbik frakcióvezetője.

A kormánypárti frakcióvezető műsorunkban azt mondta: több szektorban ingyen tesztelést rendel el a kormány, felkészítette a kórházakat a tömeges megbetegedések kezelésére, valamint a munkahelyek megőrzésére a gazdasági akciótervet hoztak létre, a bértámogatás pedig nagyon sokaknak nyújtott segítséget.

– Ezek mind gazdaságvédelmi lépések azért, hogy a munkahelyeket megőrizzük, ezek nagyon fontos lépések, mert mi a fontossági szempont? Az életek védelme, meg az, hogy az emberek tudjanak dolgozni, legyen bevételük, legyen jövedelmük. – mondta Kiss Tivadar, a Városom, szeretlek Egyesület, Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

A frakcióvezetők bíznak abban, hogy a szerényebb költségvetés ellenére a város idén is tovább fejlődhet.


Az Aktuális napi hírei (2021-01-07 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Luther Márton élete 1. – Miből lesz a cserebogár? - rajzfilm sorozat
09:15
Molnár Dániel - Maradj velem
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:05
Reklám
10:07
Szigetmonostor a béke szigete - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat – Malaysia 1. rész
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Luther Márton élete 2. – Szópárbajok - rajzfilm sorozat
18:15
Molnár Dániel - Édesanyám
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság