Menekülés közben tartóztattak fel egy bolti tolvajt a városrendészet felügyelői tegnap délután. Az egyenruhások épp a Budai Nagy Antal téren járőröztek, amikor az ott lévő élelmiszerüzletből kirohanó dolgozó kiabálására lettek figyelmesek. A tettes menekülés közben elesett, így a tolvajt gyorsan elfogták. Információnk szerint az elkövető egy 18 éves szűcsi lakos, aki élelmiszereket és egy fúrógépet próbált ellopni.
Az eset körülményeit meséli Tugyi-Patócs Attila városrendész, aki a csütörtökön társaival együtt egy bolti tolvajt kapcsoltak le. Mint mondja: épp a Budai Nagy Antal téren lévő élelmiszerüzlet mellett járőröztek, amikor a boltból kirohanó dolgozó kiabálására lettek figyelmesek, majd észrevették, hogy egy fiatal férfi szatyorral a kezében menekülni próbál. A gyanúsítottat üldözőbe vették, a tettes az útról letérve futás közben megpróbált átugrani egy bozótot, azonban ez a manőver nem sikerült neki, és elesett a növényben. Ezt követően érték utol a férfit.
– Elég nagyot zúgott, megsérült a feje. A fiatalember a felszólításra nem nagyon akart eleget tenni, ezért kényszerítő eszközt használtunk. Majd elsőnek értesítettük a mentőket, hiszen nagyon vérzett a feje. – mondta Tugyi-Patócs Attila, a Gyöngyösi Városrendészeti Igazgatóság városrendésze.
A helyszínre kiérkező mentő ellátta a férfit, a városrendészek ezt követően a tettest átadták a rendőrségnek. Ferenczy Dániel, a Városrendészet igazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta: a járőrök az akció során nem sérültek meg, az ellopott dolgokat pedig visszaadták a bolt dolgozóinak.
– Egy nagyobb értékű fúróról van tudomásunk, illetve több élelmiszert találtak a szatyorban, amit utána visszaadtak az áruház dolgozóinak. – mondta Ferenczy Dániel, a Gyöngyösi Városrendészeti Igazgatóság igazgatója.
Tugyi-Patócs Attila szerint éppen jókor voltak jó helyen, ennek köszönhetően tudtak ilyen eredményesen intézkedni.