Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Vakcina alakzatban futott

Vakcina alakzatban futott

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Egy Gyöngyös melletti szántóföldön látható az ország legnagyobb vakcinája. Természetesen nem igazi oltóanyagról van szó, hanem egy 2 km-es futásról készült rajzról, ami egy fecskendőt ábrázol.

Okos eszközeinknek köszönhetően, szinte ma már bármit képesek vagyunk dokumentálni. Digitális világunkban akár a futás közben bejárt terület rajzolatát is pontosan nyomon követhetjük. Holló Mariann rendszeresen kerékpározik és fut. Gps nyomkövetőjével rendszeresen rögzíti a megtett távokat, innen jött az ötlet, hogy futás közben rajzokat készítsen. A vakcina alakú rajz szintén futás közben született.

– Öt éve kezdtem ezt, hogy gps-szel elkezdtem rajzolni, és az egyik kollégám mondta, hogy mi lenne, hogyha futnék egy vakcinát. Mert, hogy minden a vakcina körül forog. – mondta Holló Mariann.

A gps rajzok nagy koncentrációt igényelnek, és a készítésüknek is megvan a sajátos technikája.

– Úgy csinálom, hogy a szántóföldre viszek magammal pálcikákat, amin vannak jelzőszalagok. Ezeket leszúrom, de csak a sarokpontokra. Nagyon sok gyakorlás kell. Többször elrontottam a vakcina ábrát is. – mondta a futó.

Holló Mariann hozzátette, mindig csak utólag tudja ellenőrizni a gps rajzokat, futás közben nem. Így gyakorlatilag vakon készülnek az ábrák.

Mariann a különleges rajzoknak weblapot is készített, így bárki megcsodálhatja a nem mindennapi technikával készült ábrákat, amelyekből mára közel 90 darab látható a honlapján.


Az Aktuális napi hírei (2021-01-22 )

Tovább az archívumra