Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A nyitás kapujában: keddre elértük a két és félmillió beoltottat

A nyitás kapujában: keddre elértük a két és félmillió beoltottat

Tegnapig 2 millió 430 ezer ember kapta meg az első védőoltást, mára viszont elértük a két és fél milliós számot – ehhez kötötte a nyitást a miniszterelnök. A hosszú hétvégén a kórházakban, a háziorvosi rendelőkben, és már egyes szakrendelőkben is oltottak, a kormányrendelet értelmében pedig megkezdődhet a lépcsőzetes újranyitás. Később kezdődik a kijárási tilalom, megnyitnak a jelenleg zárva tartó üzletek, de korlátozzák az egyidőben bent lévő vásárlók számát. A pedagógusok oltását követően, április 19-én nyitnak az iskolák és óvodák.

Akár napokon belül enyhíthetnek a korlátozó intézkedéseken, hiszen közeledünk a 2,5 millió fő beoltásához. A hétfői adatok szerint Magyarországon eddig mintegy 2,4 millió fő kapta meg az első, és már több mint 900 ezer lakos a második oltást. A március 27-én megjelent kormányrendelet a kétmillió-ötszázezredik Covid-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba. Orbán Viktor miniszterelnök hétvégi videójában azt mondta: a nyitás kapujában állunk.

– Jó esélyünk van arra, hogy ha holnap és holnapután is rendben mennek a dolgok, akkor húsvét utáni első, második napon meglesz a két és félmilliomodik beoltott. – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Az oltás a húsvéti ünnepek alatt is folyamatos volt. Gyöngyösön a háziorvosok is dolgoztak, a kórházban pedig a pedagógusok kaptak vakcinát. Az ő oltásukat követően az iskolák és óvodák április 19-én indulhatnak újra.

A 2,5 millió beoltott lakos után, vagyis akár már holnap megkezdődhet a lépcsőzetes újraindítás. A kijárási tilalom este 10 órától kezdődik és reggel 5-ig tart, és az üzletek is tovább lehetnek nyitva. A mostani hét órási zárás fél tízre módosul, és minden üzlet kinyithat, de korlátozniuk kell az egyidőben bent tartózkodók létszámát. Átlagosan tíz négyzetméterenként egy vásárló lehet az üzletben az új szabályozás szerint.

A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók.
A vendéglátóhelyiségek ugyanakkor továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, továbbra is elvitelre fogadhatnak rendeléseket, és a szállodák sem fogadhatnak vendégeket.

Adásunk előtt Orbán Viktor bejelentette: elértük a két és félmilliós létszámot, így holnaptól nyithatnak az üzleteket és a szolgáltatások a járványügyi intézkedések betartásával. További részletek a holnapi Aktuálisban!


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Szentmise közvetítése felvételről a Barátok templomból
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:50
Református Istentisztelet közvetítése felvételről
16:35
Reklám
16:38
A damaszkuszi acél a XXI. században - dokumentumfilm
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:21
Reklám
18:23
Híradás plusz – megyei hírműsor
18:52
Hangverseny J. S. B A C H műveiből - A Savaria Barokk zenekar koncertje (részlet)
19:08
Reklám
19:11
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
19:36
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
20:05
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:30
Képújság