Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Letették az új ipari terület alapkövét

Letették az új ipari terület alapkövét

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Új ipari terület kialakításába kezdett a gyöngyösi önkormányzat, melynek alapkövét ünnepélyes keretek között tették le. A pályázat útján elnyert közel 690 millió Ft-ból, mintegy 160 hektárnyi új iparterületet alakítanak ki azzal a céllal, hogy újabb befektetőket vonzzanak a város térségébe, erősítsék a helyi gazdaságot, és új munkahelyeket hozzanak létre.

A kivitelezés, a földmunkák már el is kezdődtek, a területek megközelítését szolgáló út megépítése az első lépés, majd a közművesítést elősegítő 8 méter széles közműfolyosó is megépül. Az új ipari terület kialakítására azért van szükség, mivel az ipari park majdnem megtelt, már csak kis vállalkozásoknak van benne hely – mondta az alapkő ünnepélyes letételekor Hiesz György polgármester, aki az időkapszulát Dudás Róbert országgyűlési képviselővel és a kivitelező cég ügyvezetőjével közösen helyezte el. Azért döntöttek a bővítés mellett, hogy az új ipari terület létrehozásával befektetőket csábítsanak a város térségébe.

Egyre több az érdeklődő, Gyöngyös nagyon népszerű a befektetők előtt, ez egy potenciális lehetőség a városnak, ahol hosszú évekre több ezres létszámú munkaerőt is tudnak foglalkoztatni- tette hozzá Hiesz György. Céljuk, hogy a városba fiatalok, munkaképes korosztály telepedjen le – mondta. A közel 1 km hosszú útról a humusz letermelése zajlik.

– Azt követően neki állunk a hídépítésnek, ami a külső-mérges patak vizét hivatott elvezetni, ez egy 8 méter széles csőhíd. Majd elkezdjük építeni a hídhoz tartozó áttöltéseket, kialakítjuk az utat, ezzel párhuzamosan az ipari park összközművesítéséhez szükséges közművek kiépítése fog véghez menni. – mondta Csonka Tamás, a KM Útépítő Kft. ügyvezetője.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, közel 690 millió Ft vissza nem térítendő támogatásból valósul meg. A polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki közreműködött a pályázat sikerességében, mivel ez a bővülés Gyöngyösnek hosszú távon jelent fejlődést, hiszen nem csak ezt az ipari területet szolgálhatja ki a most épülő út, hanem a város déli elkerülő útvonalának részeként csökkentheti a városon átmenő forgalmat is a jövőben.

A tervek szerint a most elkezdett munkálatokkal jövő tavaszra végeznek.


Tovább az archívumra