Újabb gyöngyösi sportember tűzte ki célul, hogy maratoni futása alkalmával a kilométerek örökbefogadásával a Bátor Táborban résztvevő súlyos beteg gyerekeket támogassa. Soltész Gábor testnevelő tanár és aktív sportoló célja, hogy október 10-ig 250 000 forintot gyűjtsön össze. A Bátor Tábor jótékonysági sportközössége, az Élménykülönítmény idén lett 10 éves, ez alatt az idő alatt pedig több mint 2500 jótékony sportoló csatlakozott a programhoz.
42 évesen 42 kilométer. És nem csak saját magáért teszi meg futva ezt a távot Soltész Gábor, hanem beteg gyermekek új élményeiért is. Éppen edzést tart a tornacsarnokban, a mozgás testnevelő tanárként a mindennapjai része. Nemrég úgy döntött, csatlakozik a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközösségéhez.
– Miután rájöttem, hogy ez a maratoni kihívás mekkora felkészülést igényel, akkor, hogy ha tudom, megpróbálom ezt jótékonysági kereten belül megvalósítani, és szeretnék ezzel rászorulókat támogatni, és így találkoztam a Bátor Tábor Alapítvánnyal, akik súlyosan sérült gyerekek élménytáboroztatásával foglalkoznak. Utánanéztem az alapítványnak, megnéztem mivel foglalkoznak, és mire költik a pénzt, nagyon szimpatikusnak találtam, és ezért gondoltam azt, hogy az ő jótékonysági futójuk leszek. – mondta Soltész Gábor, a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium testnevelő tanára.
Október 10-én áll rajthoz, ez lesz az első maratoni futása. 250 ezer forintot tűzött ki célul, ennyi pénzzel szeretné támogatni az alapítványt, ehhez mind hozzájárulhatunk az Élménykülönítmény honlapján. A Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközössége az idén lett tíz éves, ez idő alatt pedig már több mint 2500 jótékony sportoló csatlakozott a programhoz. Az adományoknak köszönhetően súlyosan beteg gyerekek és családjaik vehetnek részt az ingyenes tábori, és iskolai programokon.
– Minden program, amit a tábor szervez, ingyenes. Ezeknek a szervezésére, lebonyolítására, illetve a gyerekek táboroztatására fordítjuk ezeket az összegeket, egy év kihagyás után most nyáron tudtuk újraindítani a tábori programjainkat. Most indul az őszi turnusunk októberben, úgyhogy erre fog menni a befolyt összeg. – mondta Rácz Viktória, a Bátor Tábor Alapítvány közösségi adományszervezője.
Rácz Viktória hozzátette: Már legalább 10 gyöngyösi sportoló segítette és segíti munkájukat.
A sportolók adományai által az Élménykülönítmény 2011 óta közel 280 millió forinttal támogatta a Bátor Tábor Alapítványt.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon