A Kolping ház és a Mátra Művelődési Központ által szervezett gyereknapi programok egész napos szórakozást biztosítottak kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt.
Nincs városi gyereknap főtéri kavalkád nélkül! Így van ez már 14 éve, mióta a Kolping Egyesület szervezi a programot. Harmadik éve, hogy ezt közösen teszik a művelődési központtal, a jelek szerint nem is sikertelenül. A nagyszínpadon például folyamatosan szórakoztatták a gyerekeket az együttesek. A sort a Monomanó zenekar kezdte.
És ott voltak a gyerekek is, akiket a hagyományőrző harcosok okítottak a fegyverforgatás rejtelmeire. Mások, mint például a waldorf iskola kézműves foglalkozásokkal várták a gyerekeket. Persze voltak ismeretterjesztő programok is, melyek a gyerekek szellemi épülését szolgálták.
A gyereknap ily módon a méhek napja is volt egyben. Sőt nemcsak az övéké. Hiszen mint látható, az idősebb korosztály is talált magának édes élvezeteket.
Borbándi Erik