Bemutatták a Tour de Hongrie idei útvonalát. A 42. magyar kerékpáros körverseny nemzetközi mezőnye május 12-én Siófokon rajtol, és öt nap alatt 794 kilométert tesz meg a budapesti befutóig. A mezőny május 15-én érkezik térségünkbe, ahol az első körben csak Mátraházáig tekernek fel a versenyzők, majd egy hetven kilométeres kör végén hazánk legmagasabb csúcsa felé indulnak.
A verseny szervezői idén a koronavírus-járvány miatt a gálaműsor helyett csak a televízión keresztül mutatták meg, az országban merre jár majd a mezőny. A 2021-es Tour de Hongrie igyekszik nemcsak tartani, de emelni a színvonalon. Idén huszonkét csapat 132 kerékpárosa alkotja majd a nemzetközi mezőnyt. A verseny 4 szakaszból áll. A 4. szakaszban, május 15-én szombaton nehéz erőpróba vár a versenyzőkre. A balassagyarmati rajt után a mezőny Észak felől érkezik majd a Mátra felé ahol, háromezer méternyi szintemelkedés leküzdése vár a kerékpárosokra.
– Csupa szép meg jó emlék volt, mikor start város voltunk, amikor a befutó etap innen Gyöngyösről indult és Budapesten volt a befutó. Legtöbbször azért Kékestető volt a helyszín -ugye Gyöngyöshöz tartozik Mátrafüred, Mátraháza, Kékestető településrészek is – és ez a városnak egy megtiszteltetés. Nagyon sok érdeklődő jön, nagyon sok sportszerető ember és én azt gondolom, hogy az év egyik ilyen nagyon pozitív sporteseménye és hozzáteszem turisztikai eseménye is, úgyhogy örülünk neki, amikor mindig helyszínként szerepelhetünk. – mondta Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.
A Tour de Hongrie történetében tizenegyedszer lesz hegyi befutó hazánk legmagasabb pontján, a Kékestetőn. A hegytetőig vezető, nagyjából tizennyolc kilométer hosszú, helyenként tíz százalékot is meghaladó meredekségű emelkedő szinte minden alkalommal döntő befolyással bírt az összetett verseny végeredményére.
– Az elmúlt években a magyar szurkolók számára nem véletlenül nagyon népszerű a kékestetői szakasz. Balassagyarmatról megyünk Kékestetőre, ahol a Mátrát meg is kerüljük. Kétszer lesz mátraházai emelkedő, ahol tavaly Valter Attila hatalmas győzelmet aratott, ez a helyszín idén is ott lesz és remélem azt, hogy ismét lesznek magyarok akik ott tudnak az első bojban tekerni és megérkezni Kékesre. – mondta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője.
Szilasi László a Tour de Hongrie versenyigazgatója kiemelte: a kerékpárverseny tulajdonképpen nemcsak egy sportesemény, hanem egy turisztikai termék is, hiszen évről-évre Magyarország legismertebb tájain vezet keresztül az útvonala. A Tour de Hongrie a magyar kerékpársport zászlóshajója, a leglátványosabb és világszerte a legismertebb kerékpáros márkanév Magyarországról.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon