Átállt a téli üzemmódra a Magyar Közút, és jövő héttől már a Városgondozási Zrt. munkagépei is készen állnak, hogy igény esetén az utakra vonuljanak. Gyöngyösön az állami fenntartású mintegy 400 kilométeres útszakaszon 12 munkagéppel, a városi utakon pedig többek között új sózógéppel készülnek a fagyra és a havazásra.
Sorakoznak a munkagépek a Magyar Közút gyöngyösi mérnökségén, igény esetén mától ezeket is bevethetik az utakon. Mivel éjszaka már fagypont alá hűl a hőmérséklet, szükséges átállniuk a téli üzemmódra, vagyis huszonnégy órás szolgálatra. Országosan összesen 3700-an dolgoznak téli feladatok ellátásán. A mostani szezonban összesen 915 nehézgépjárművet, 160 rakodógépet és 158 hómarót mozgósíthatnak.
Idén megújult a cég gépparkja, így új munkagépekkel állnak rendelkezésre és feltöltötték a sótárolókat.
– Elhelyezünk mentőprizmákat, a nagyobb emelkedők, veszélyesebb ívek területén, illetve kihelyezzük a hóvúvásra veszélyes szakaszokon a hóvédműveket. Heves megyében 44 darab kombinált gépjárművet, nyolc darab hómarót készítünk fel a téli időszakra. – mondta Rapcsák Róbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője.
Ezekkel több, mint 1300 kilométernyi útszakaszt kezelnek, és 27 kilométernyi kerékpárutat. A gyöngyösi mérnökségen 12 munkagéppel végzik majd a 400 kilométernyi útszakasz síkosságmentesítését.
November 15-től a Városgondozási Zrt. is készen áll a téli időszakra, új sózógéppel, és már beszerezték az ehhez szükséges anyagokat is.
– A szóróanyagok beszerzése megtörtént, több mint 50 tonna só, hasonló mennyiségű salak, útkáli áll rendelkezésünkre, így készen állunk, az biztos, hogy szóróanyag hiányban nem lesz részünk. – mondta Besze Andrea, a Városgondozási Zrt. köztisztasági ágazatvezetője.
Március 15-ig a nap 24 órájában figyelik az utakat, és teszik biztonságossá a csúszós szakaszokat.